Óvóhelyek Veszprémben

Az élményekre vágyó utazót egyre inkább azok a helyek érdeklik, melyekbe belépve a szíve hevesebben kezd dobogni. A régi úttörővasút alagútja vagy a Vár alatti közműalagút bejárása mellett ezért kezdtünk el megismerkedni a rengeteg felfedeznivalót rejtő veszprémi óvóhelyekkel.

Miközben az akkori veszprémi polgármester vezette légoltalmi bizottság óvóhelyek létesítéséről rendelkezett a komplex Légoltalmi Terv részeként, a Jókai utca 31. (eredetileg Hosszú utca 5.) alatt már épülőben volt, s 1938-ban el is készült Veszprém talán legismertebb, szuperbiztos, multifunkciós bunkere. A „Szikla” egy dolomitba vájt, kibetonozott pincerendszer, amely a Magyar Nemzeti Bank (MNB) megbízásából, német mérnökök és ezer magyar munkáskéz közreműködésével jött létre. A nagyközönség elől titokban tartott terveknek megfelelően bombabiztos volt és 30 napig tudta életben tartani a benntartózkodókat. Közismert, hogy 1944 novemberében a Szálasi-kormány átmenetileg ide menekíttette Budapestről a koronaékszerek és a Szent Jobb mellett az egész MNB-t azzal a 30 tonnás aranykészlettel együtt, amely a két évvel később bevezetésre kerülő forint fedezeteként szolgált. 1945 március-áprilisában pedig már kórházként és óvóhelyként használták a veszprémiek a 6000 négyzetméteres pincét, ahová mintegy négyezren menekülhettek be az intenzív szovjet bombázások és a katonai atrocitások elől. A háborút követően a Szikla lassan elvesztette banki és polgári védelmi funkcióját s a 60-as évektől kezdve a néphadsereg egyik légvédelmi központja költözött a 20 méterrel a Jeruzsálem-hegy alatt megbúvó objektumba. A 80-as évek fejlesztéseinek köszönhetően már egy atomtámadásnak is ellenáll, s képes a megszakítás nélküli működésre. 2011 óta a Magyar Honvédség Légi Vezetési és Irányítási Központjának ad helyet, azaz a teljes magyar légteret innen ellenőrzik. Nem véletlen, hogy a Szikla környéke az utca embere elől elzárt terület, hiszen a bent folyó munka szigorúan titkos.

Nem úgy a Benedek-hegy alatt 1944-ben légoltalmi céllal fúrt, 200 főt is befogadó körkörös alagútrendszer, amely 2011 óta turisztikai reneszánszát éli. A Tobak és a Kollégium (korábban Káptalan) utcára is nyíló, dolomitsziklába vájt óvóhelyre ugyancsak az 1944 végétől erősödő bombázások elől menekülhettek a veszprémiek. Az építmény ezen kívül más funkciót nem látott el, de sajnos ezt sem tökéletesen. Egy, az alagút Káptalan utcai kijáratánál tartózkodó honvéd ugyanis halálosan megsebesült, amikor 1945. március 15-én a kijárat közelében csapódott be egy szovjet bomba. Akinek ezután még van kedve átérezni a világháborús hangulatot, az a meghirdetett tematikus sétáink alkalmával bekukkanthat vagy be is léphet a Tobak utcai bejáraton.

Az 1943-as eredeti tervek szerint egy másik, hosszabb alagutat is fúrtak volna a Deák Ferenc utcai Levente Otthon és Peintler József Jókai utcán működő Arany Páva vendéglője (későbbi terv szerint a Jókai utca 8. alatti Ruttner-ház udvara) között. Ez a Vár-hegy alatt húzódott volna és a háború után jelentősen lerövidítette volna a hegy két oldala közötti közlekedést. Mivel azonban a városnak csak egy fúrófeje volt és a Benedek-hegyi alagút munkálatai 1944 októberéig tartottak, az erősödő bombázás miatt elmaradt a Vár-hegy átfúrása.

A veszprémi óvóhelyek többsége ugyanakkor már a Benedek-hegyit megelőzően, 1944 júliusában megnyílt – köszönhetően az előrelátó törvényhozásnak és az 1937-ben megtartott városi légiriadó óta tartó előkészítő munkának. A mintegy félszáz veszprémi óvóhely közül a legbiztonságosabbak a Vár-hegyen álló épületek alatti pincék voltak: tökéletesen bombabiztosnak számított például az akkori Nagyszeminárium (ma Pannon Egyetem, Várfok Kollégium) alatti óvóhely. A közintézmények, úgymint a Vármegyeháza, a Városháza, a Rendőrség, a Tűzoltóság, az Ipari Tanonciskola és a Veszprémi Takarékpénztár épületei alatt húzódó, robbanásnak ellenálló és vészkijárattal is rendelkező légoltalmi helyiségeket a magán- és káptalani tulajdonú házak (Szent Imre tér 9., Kossuth Lajos utca 24., Miklós utca 8., 10., 12., 14., 19.) nyilvános pince-óvóhelyei egészítették ki. Szükség is volt mindre, hiszen a Veszprémet ért 86 légitámadást mindössze a lakóházak egynegyede élte túl épségben. Ehhez képest a civil lakosság vesztesége „csak” 250 fő volt, ami a háború előtti lélekszám 1,2 százaléka.

A világháborút követő években a korábbi óvóhelyek elvesztették addig betöltött szerepüket, az atomháborús fenyegetettség közepette viszont megőrizték jelentőségüket. A hidegháborús légkör a korabeli építési előírásokban is tükröződött, hiszen új tömblakóház építését egészen a 60-as évek elejéig csak légoltalmi védőlétesítmény létrehozásával együtt engedélyezték. A tervezést és a megvalósítást a Légoltalmi Műszaki Bizottság követte nyomon, melynek tagjai katonák és civilek voltak vegyesen. Ebben az időszakban jelentek meg az ún. „légópincék”, melyekkel ma is találkozhatunk Veszprémben például a Hóvirágtelepen (Egyetemváros) épült házak alatt.

A 70-es években fordulat történt a hazai légoltalmi stratégiában és a polgári lakosság védelme helyett nagyobb hangsúly helyeződött azon politikai és katonai vezetők biztonságának garantálására, akik egy pusztító erejű atomtámadást követő helyreállítást le tudnak vezényelni. Ennek megfelelően a pártvezetés jelentős erőforrásokat csoportosított regionális szintű, védett vezetési pontok kialakítására, melyek közül egyet a Szabadság tér 15. („Napló-székház”) alatt hoztak létre. Ebben az időszakban kapott nagyobb jelentőséget a Magyar Államvasutak (MÁV) veszprémi állomása mellett korábban megépült bunker is, amely a veszprémi vasúti közlekedés földalatti irányításának infrastrukturális hátterét biztosította. A MÁV-óvóhely a 80-as évek végéig működött és elsősorban katonai gyakorlatok helyszíne volt. Ezt az addig ismeretlen, unorthodox védelmi pontot 2017-ben nyitották meg a nagyközönség előtt – nagy érdeklődés közepette.

Ma a törvény nem írja elő óvóhelyek létrehozását, s a régi óvóhelyek többsége is kihasználatlanul áll, keresve helyét a megváltozott helyzetben. A fentiek azt sugallják, hogy sokuk számára a helytörténeti ismeretszerzéssel egybekötött turisztikai hasznosítás jelentheti a kiutat.

Források:

Bőszéné Szatmári-Nagy Ildikó (2008): „A tudományosság és kultúra bölcsője” – Veszprém város története a kezdetektől napjainkig. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata és Művészetek Háza, Veszprém.

RTL KLUB (2014. április 23.): Látogatás a rejtélyes Sziklában. Helyszíni riport, Veszprém.

Varga Béla (2009): Veszprém város lexikona. Varga Béláné, Veszprém.

Veress D. Csaba (2005): A veszprémi Benedekhegy története. Veszprémi Szemle, 3-4, pp. 40-59.

Veress D. Csaba (1980): Veszprém megye és a Szövetséges Hatalmak stratégiai légitámadásai a második világháborúban. A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei, 15, pp. 167-202.