Almádi, a gyógyfürdő
Előző blogbejegyzésünkben arról esett szó, hogyan lett Balatonalmádi egy állandó lakosoktól mentes, szőlőbirtokokkal teli domboldalból virágzó fürdőtelep. A folytatásban a fürdőhely érett szakaszának fejlődési ívét vázoljuk fel.
A töretlen fejlődés időszaka
A község a Gyógyház megnyitása után nem sokkal a gyógyfürdő rangot is elnyerte. Ennek nyomán viharos fejlődés indult meg a településen, melynek során számos lépésben tették kellemesebbé a fürdőzés élményét. A part parkosítását már 1882-ben megkezdték Véghely Dezső vezetésével. Rengeteg fát ültettek: platánt, fűzfát, vöröstölgyet, mamutfenyőt, magaskőrist, juhar- és jegenyefákat. De nem csak a természeti táj szépítésén fáradoztak, hanem az épített környezet is egyre szépült, gyarapodott. 1902-ben felállították Izsó Miklós Petőfi szobrát, 1903-ban pedig a Kossuth szobrot.
1902. december 7-én megalakult az Almádi Kör, amely a fürdőtelep társadalmi életét volt hivatott megszervezni. Elnökének az Almádiban született Óvári Ferencet kérték fel, de számos neves személyiség támogatására is számíthattak. A Kör egész éves programját előre megtervezték, és ki is nyomtatták. A lelkesedésre jellemző, hogy télen, a holtszezonban is tartottak összejöveteleket Pesten. A működés persze nem volt teljesen folyamatos, néha szünetelt, de fontos kiemelni, hogy a Kör a mai napig aktív.
A Balaton déli partján már 1861-től járt a vonat, az északi part azonban még a századfordulón is vasút nélkül volt és az ide utazókat hajóval szállították át a déli partról. Időközben sorra épültek meg azok a vasútvonalak, melyek Veszprémet kötötték össze az ország több nagyvárosával. Végül 1909-ben a Balaton északi partján is megindult a vonatközlekedés, és ugyanebben az évben nyílt meg a Veszprémet a Balatonnal összekötő vonal is, amely Balatonalmádit az Öreghegynél érintette.
A fejlődés ezt követően sem állt meg, és 1909-ben Almádi nagyközséggé avanzsált. 1911-ben gyermekszanatórium nyílt a településen, 1913-ban pedig megalakult a Balatoni Yacht Club Almádi Osztálya.
A Nagy Háború és az azt követő másodvirágzás
1914-ben azonban kitört az első világháború. Az ország területén nem nagyon folytak harcok, s a Balatonhoz továbbra is érkeztek nyaralni vágyók, az élet mégis megváltozott. Komoly szervezési feladatot jelentett az üdülővendégek élelmiszerrel való ellátása a jegyrendszer és a vasúti szállítás akadozása miatt. A nehéz helyzetet a Batthyány Lajos gróf és Óvári Ferenc országgyűlési képviselő által képviselt Balatoni Szövetség próbálta orvosolni úgy, hogy 1916-ban a Hangya és a Háztartás bevonásával egy új, „középponti” szövetkezetet gründoltak siófoki székhellyel a balatoni nyaraló közönség ellátására. A háború alatti években indult meg a part menti nyaralóépületeket veszélyeztető árvizek elleni védekezés is a meder kotrásával és a sokasodó villák elé épített kőhányásokkal.
A háborút követően, 1918. december 8-án az Almádi Fürdő Rt.-t felszámolták és helyette megalakult a Balatonalmádi Fürdő és Építő Rt. A fürdőtelep fejlődése ekkor indult újra nagy lendülettel. A társaság 1922 és 1926 között kezdte meg egy nagyszabású, korszerű „fövenyfürdő” építését, amely az 1926-os szezonra épült ki teljesen több mint 500 kabinnal. A balatonalmádi ekkor az északi part legnagyobb strandjának számított.
1925-ben megkezdődött a településen az áramszolgáltatás, 1927-től pedig menetrendszerű autóbusz járatok indultak Veszprémből. Eközben a Balatonalmádi Fürdő és Építő Rt. is folyamatosan hajtott végre fejlesztéseket. Az 1926-ra elkészült új fövenyfürdő kialakításával párhuzamosan ugyanebben az évben lebontották az első fürdőépületet, mely a kezdetekben nyolc, lebontásakor viszont már százharminc(!) kabinnal rendelkezett. Megépült a Pannónia Otthon a maga 96 szobás szálláskapacitásával, s megnyílt a Pannónia étterem. A parton megnyitották a Szent István és Szent László sétányokat, majd később teniszpályákat és zenepavilont is létesítettek.
A két háború közötti időszak legsikeresebb éve 1927 volt, az 1930-as évekre azonban megtorpant a növekedés, és a társaság gazdálkodása veszteségessé vált. A veszteség okaként egyrészt a korszerű szálloda hiányát nevezték meg. Másrészt azt, hogy az Rt. csak kis mértékben részesült a helyi szállásdíj bevételekből, hiszen a társaság az összes szálláshely mindössze 13 százalékát üzemeltette. A közgyűlés 1939. április 26-án ki is mondta a Balatonalmádi Fürdő és Építő Rt. felszámolását.
A fürdőtársaság nyilvánvaló üzleti kudarca ellenére Balatonalmádi visszafordíthatatlan fejlődési pályára került. Erről tanúskodik többek között a jobb szélen látható, 1934-ben készült plakát is, de tény, hogy a község lakossága ez alatt a 20 év alatt megnégyszereződött. Bár új szálloda nem épült a településen, egy 1937-es kimutatás szerint ekkor már 400(!) villa állt Almádiban, melyek egy része ma is megtekinthető eredeti helyén. Villamustra c. sétánkon többek között ezeket a még ma is álló villákat járjuk körbe.
Reneszánsz a megváltozott körülmények között
A második világháború sajnos Almádit sem kímélte. Többek között bombatalálat érte a Hattyú vendéglőt, így annak egy részét le is kellett bontani. A vasúti híd is megrongálódott, amit csak 1949-ben építettek újjá. A Veszprém-Balatonalmádi vasútvonal a háborút követően 1969-ig működött, kényszerű – a veszprémi belváros modernizációjával is összefüggő – megszüntetésére a két település lakói máig szomorú szívvel tekintenek vissza.
Habár Balatonalmádi elvesztette régi fényét az államosításokat követően, a pártállam az 1950-es évek elején a Balaton-parti települések közül elsőként itt igyekezett visszaállítani a megkopott fürdővárosi imázst egy kétmillió forintos fejlesztéssel. Felhúzták a mai Wesselényi strand bejárataként használt „központi csarnokot”, ahonnan különböző helyiségek (fodrász, ruhakölcsönző, dohány- és újságárus, rádiószoba) nyíltak a vendégek kiszolgálására. Ezt fogta közre a 150 méter hosszú főépület, amelyben már összesen 4000 fő ruháit lehetett elhelyezni kabinokban, illetve szekrényes és fogasos öltözőkben. Az egész strand területét pedig vaskerítéssel kerítették körbe és ezzel párhuzamosan parkosították a strand és a vasútvonal közötti területet is.
Az 1971 óta Budatavát, Káptalanfüredet és Vörösberényt is magába olvasztó Balatonalmádi ma már számos más északi parti fürdőhellyel verseng a nyaralók kegyeiért. Almádi előnye ugyanakkor, hogy a partmenti Öregpark valamint a hegyoldalba épült, ma is kiemelkedő építészeti értéket képviselő nyaralók sokat megőriztek a békebeli fürdőhely egyedien romantikus hangulatából. Az 1989 óta város Balatonalmádi jelenleg reneszánszát éli, és számos ódon villát szépen rendbe hoztak (Kiss Jancsi nyaralója, Magda-lak, Csikász villa) vagy éppen most újítanak fel (Sári villa) új tulajdonosaik. Aki szeretne ezekről a remekbe szabott épületekről többet is megtudni, s néhányat közelebbről is szemügyre venni, szeretettel várjuk Villamustra sétánkon!
Források:
Kredics László, Lichtneckert András, szerk. (1995): Balatonalmádi és Vörösberény története. Balatonalmádi: Almádiért Alapítvány.
Tanácskozás a Balatonról (1916). Budapesti Hírlap, május 19. 139. szám. p. 6.
Várostörténet. balatonalmadi.hu.
Zákonyi Ferenc (1951): Épül a Balaton legnagyobb fürdője. Veszprém megyei Népújság, szeptember 23.
