Veszprém Geopolisz – Egy sétáló élményei

Gondolom, minél jobban szereti valaki Veszprémet, annál nagyobb szellemi izgalmat ígér a cím, Veszprém másképp. Raffai Csilla, a Pannon Egyetem turizmus tanszékének fiatal adjunktusa találta ki a Túrajó programokat, és évek óta meséli városunk jelenbe érő múltjának megannyi történetét egyre több kíváncsinak.

Tematikus túrákról van szó, ezúttal a Séd mentén, a Várhegy alatt, a Benedek-hegyen töltünk el a szokásosnál hosszabb időt, természetesen olyan csoportban, amelyet a téma iránti érdeklődés hívott a Kutas térre, a volt Nivegy-völgyi borok háza mellé. Mert bezárt már ez a vendéglátó egység is, legfiatalabb csapattagunk, aki alsó tagozatos, már csak a nevet fogja ismerni, az élményt nem, amiért jó volt ide járni.

Csilla arról mesél, hogy bár több Séd nevű patak is siet a Balaton-felvidékről a nagy tó felé, közöttük nincs kapcsolat. A mi Sédünk hetven kilométer hosszan folyik át Veszprém és Fejér megyén, fénykorában hatvan malmot hajtott. A megyeszékhely is a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része, úgy is mondhatnánk, Veszprém geopolisz, különleges geológiai képződményeinek alakítója a szél, a víz, már azért is, mert a hatalmas sziklafalak, platók anyaga mészkő és dolomit, amit üregesre old az átszivárgó esővíz.

Átmegyünk a hídon, balról szép családi ház, elődjében lakott, dolgozott a molnár. A ház pincéjében nem egyedüliként látható a régi kút. Hajdanán két alulcsapott kerékkel dolgozott a malom, amelyhez az állandó szint biztosítására külön malomárok vezette a vizet. Így alakult ki a Szerelem-sziget, ami már nem sziget, mert a malmi funkció megszűnte után betemették az árkot. A Séd völgye malmai többnyire gabonát őröltek, vagy úgy, hogy a gazda bevitte a termést, és meg is várta a lisztet, de az is gyakorlat volt, hogy a malom szekerei gyűjtötték össze a környékből az őrletni valót, a tulajdonosnak pedig a közös lisztből vitték vissza az őt megillető részt. Tudni lehet, hogy a veszprémvölgyi apácák kávé darálására is használtak vízimalmot, de működtek deszkavágók, és malomkerék energiájával juttatott Tumler Henrik a XVIII. században hat méter mélységű kútból forrásvizet negyven méter magasba, a várba, ólomcsöveken keresztül. Mi ez, ha nem unikális veszprémi örökség malomügyben?

Lépten-nyomon elénk kerül a történelem, akár épített, akár geológiai örökségként. A vár alatti lépcsőn elindulva, Csilla arról beszél, melyik földtörténeti korból, milyen kőzetet figyelhetünk meg út közben. Kétszázmillió éve, trópusi környezetben keletkezett például a permi vörös homokkő, amiből itt lépcső készült, de ugyanebből épült a Károly-templom is. A lépcső melletti támfal füredi mészkő, anyaga megegyezik a balatonfüredi Lóczy barlangéval. A Benedek-hegy előtti, kicsit lyukacsos, világos színű lapok budakalászi mészkőből valók, ami hárommillió éve, édesvízben képződött. Különösen eső után szép a rózsaszínes, tardos-gerecsei mészkő, az ammonico rosso, Mátyás idején exportcikknek számított. Itt, a hegy előtti falban is megfigyelhetjük a korabeli állatot, az Ammoniteszt csiszolatban, ahogyan Tihanyban a kecskekörmöket, vagy az egysejtű Szent László-pénzeket, a várpalotai homokbányából származó csigákat. Az Endrődi-lakótelep helyén egykor márgabánya volt, ahonnan szintén szép burkolólapok származnak. Itt találta a piarista paptanár, geológus, Laczkó Dezső a 88 centiméter hosszú, úgynevezett kavicsfogú álteknős maradványait, ami veszprémi különlegességnek számít. Újabb anyag a porcelán: a Herendi Porcelánmanufaktúra ajándéka a hegyre vezető utat nyitó Krisztus-korpusz.

Veszprém jellemző kőzete a tenger alatt képződött triász kori mészkő és dolomit, ebből áll a Benedek-hegy is. Most kilátó, volt olyan időszak – 1938-tól -, amikor az öngyilkosjelöltek miatt razziázott erre a rendőrség, és volt temetkezőhely, 1904-ben erre emlékezve állíttatta a keresztet a székes káptalan. A dolomit, a mészkő, a márga nagyon gyenge növényzetet tud eltartani, ezért vallottak kudarcot a hegyre tervezett gyümölcsfa- és dísznövény-telepítési kísérletek. Megszemléljük a Séd hegyet ölelő S-kanyarját, majd sorba állunk a következő látnivalóhoz, az óvóhelyhez. Csilla mesél: a veszprémi sziklák természetes és mesterségesen vájt barlangjai fontos szerepet játszanak, játszottak. A Jókai utcai sziklában, a Magyar Nemzeti Bank azóta funkciót váltott épületében őrizték a második világháború alatt a nemzeti aranytartalékot és a koronázási jelvényeket, a beljebb kialakított hatezer négyzetméteres üreg négyezer fő befogadására volt alkalmas. Aki 1945 tavaszán született, az a sziklában látta meg a napvilágot.

Veszprém jól védekezett a második világégés alatt. Létezett óvóhely-kataszter, amit úgy állítottak össze, hogy minden nagy pincét felmértek, majd hasznosítottak. Ennek köszönhető, hogy míg épületben 75 százalékos volt a kár, emberéletben 1,2 százalék.

A Benedek-hegyi óvóhely kétszáz fős, körfolyosó rendszerű volt. Elgondolni is borzasztó, milyen lehetett napokig itt élni a hideg, rideg falak között, ahova beszivárgott az olvadék- és esővíz. Újra kimegyünk a napsütésbe. Szerencsés ötlet volt a Margit téren található Szent Katalin-kolostor szépen konzervált maradványai és a Várhegy közötti park kialakítása. Korábban három malom dolgozott itt. A malomkerék viszont, ami pár évvel ezelőtt még látható volt a szikla alatt, nem malomhoz tartozott, hanem a tímárműhelyhez, ami hosszú ideig működött a vízre települve. Pár kilométernyi séta, kétszázötvenmillió év. Veszprém másképp.

—

(A fenti cikket Őrsi Ágnes írta Veszprém másképp címmel a 2019. február 17-én tartott Veszprém Geopolisz c. sétánkról, s a Séd – Veszprémi kritikai lap V. évfolyama, 2019. 2. számának 28-29. oldalán jelent meg.)