Veszprémvölgyi kisvonat 2.0
- On 2024-02-08
- By A honlap alapértelmezése
- Veszprémvölgyi kisvonat 2.0 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Miről szól ez a projekt?
A Veszprémvölgyi kisvonat 2.0 projekt keretében koordináljuk az egykori veszprémi Vidám Parkban használt mozdony, illetve a két kisebb, épen maradt szerelvény helyreállításának és széles körben bemutatásának, valamint az egykori megálló melletti kőtornyos épületbe megálmodott állandó bekukkantóhely létrehozásának folyamatát és a haladásról folyamatosan tájékoztatjuk a közvéleményt.
A veszprémi Települési Értéktárba felvett Veszprémvölgyi kisvonat, azaz az egykori úttörővasút története mindannyiunk számára, s reméljük Számodra is fontos. A szerelvények felújításában eddig magánszemélyek, civil szervezetek (köztük a Túrajó Egyesület) és cégek működtek közre saját munkájukkal vagy anyagi támogatásukkal. Mára befejeződött a kocsik és a mozdony eredeti színre festése, a belső fabútorok beépítése, a plexi ablakok beillesztése, elkészült a mozdony játékműszerfala, illetve egy tájékoztató tábla az úttörővasút történetéről. Veszprém megyei jogú város közgyűlési határozata értelmében a kisvonat Veszprémben, a Veszprémvölgyi út melletti Jezsuita templom magasságában, az egykori Csónakázótó mellett kapott helyet. A kisvonat mellett a régi megállóban az egykor nagy népszerűségnek örvendő Vidám Parkot és az egykori úttörővasút működését is szeretnénk a kor igényeinek megfelelően, élményszerűen bemutatni egy interaktív kiállítás keretein belül. Természetesen keressük a pályázati lehetőségeket, de a következő lépések megtételéhez további támogatásra is szükségünk van a kezdeményezést szívügyüknek érző cégektől és magánszemélyektől egyaránt.
Hogyan támogathatod a kisvonat projektet?
Ha kész vagy adományoddal támogatni a Veszprémvölgyi kisvonat 2.0 projektet, akkor cserébe elhelyezünk egy nevedre szóló emléklapot a projekt támogatói emlékfalán. Az emlékfal 3 részből, a kisvonat mozdonyának és két szerelvényének stilizált képéből áll, melyet a csónakázótó mellett található korábbi vasúti megálló kőtornyos épületének belső falán helyezünk el. A mozdony és a két vasúti kocsi egy-egy támogatói kategóriát jelölnek a következő táblázat szerint:
Támogatási kategória | Mozdony | 1. osztály (IC) | 2. osztály (Gyorsvonat) |
Adomány összege | 50.000 Ft | 25.000 Ft | 5.000 Ft |
A támogatók nevei (pl. Arany Laci/Lacikonyha Bt., Piripócs) egy-egy névjegykártya-méretű emléklapra kerülnek a támogatásuknak megfelelően a mozdony vagy az 1., illetve 2. osztályú szerelvény egyikére.
Az adományokat folyamatosan várjuk az alábbi bankszámlaszámon:
név: Túrajó Egyesület
bankszámlaszám: 10401220-50526977-55491003 (K&H Bank Zrt.)
közlemény: Céladomány – Veszprémvölgyi kisvonat 2.0, Adományozó neve, városa
Mivel támogathatod még a kisvonat projektet?
Tárgyi támogatásra azoktól a magánszemélyektől vagy cégektől számítunk, akik bármilyen, úttörővasutat vagy Vidám Parkot ábrázoló fényképet vagy egyéb emléket őriznek a családi vagy céges gyűjteményükben. Ezért arra kérünk, ha olyan régi fotó, képeslap vagy egyéb emléktárgy van a birtokodban, melynek fényképét szívesen viszont látnád a kisvonatmegállóban, küldd el nekünk forrásmegjelöléssel együtt emailen vagy postai küldeményben az egyesület címére, vagy keress minket az alábbi telefonszámon!
cím: 8200 Veszprém Miklós utca 15.
email: info@turajo.hu
telefon: 20-824-4675
forrásmegjelölés: kép/emléktárgy készítőjének/tulajdonosának neve, készítésének éve
A fényképeket, emléktárgyakat folyamatosan várjuk a fenti elérhetőségeken!